Tomka Gergely

Hősünk (én) 1974 november 27-én, egy viharos délelőttön született. Kis születési súlyomat, a két hetes koraszülöttségemet és nehéz gyermekkoromat ikernénémnek köszönhetem, ki velem együtt tette meg életünk legrosszabb döntésének következményét, azt a 10 centis utat lefelé a petevezetéken.
Az említett dátum nyolc és fél hónappal később már egyértelműbb volt, ha nem jövök ki akkor kiszednek, nem volt vita. Születni egy előkelő budai környék jóval kevésbé előkelő társasházába születtem, a dimbek, dombok, úton-útfélen található bokrok megedzették testemet, főleg a sok esés. Fára is másztam sokat. Lefelé kimutathatóan kevesebbet másztam. De fejre ritkán estem.
A Virányos úti általános iskolában töltött 8 év felejthetetlen volt. Itt tanultam meg olvasni, itt felejtettem el írni, és itt dolgozott (dolgozik?) Fülöp Ágnes tanárnő, aki a történelmet megszerettette velem. Itt ért az első (néhány) szerelem, melyek bájos reménytelensége igen derekas gátlásokat plántált el tudatalattimban. És hát ez időben (5.-es koromban) kaptam szemüveget és számítógépet is. Utóbbi egy Enterprise 128 volt, és azóta sem tisztázott perverzióból nem kezdtem el játékokat keresgélni rá hanem magam kezdtem barkácsolni ilyesmiket.
Korán fény derült kiemelkedő tehetségemre a lustaság és trehányság terén. A házi feladatok ötletszerű kezelése, a házimunkák elbliccelése teljesen remekül ment, mígnem ez az egyetem kapcsán tragédiába torkollott. Ezt majd ott fejtem ki:)
Gimnázium helyett a Tótfalusi Kis Miklós Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet padjait koptattam. Öt éves technikusképzésben vettem részt, így nem csak érettségim, de technikusi papírom és szakmunkásbizonyítványom is van. Szüleim koncepciója ("legyen szakma a gyerek kezében") jó volt, azzal nem számoltak csak hogy nyomdásznak lenni nem öröm, sőt, bánat. Így '94, szakmunkás és technikus vizsgám óta nyomdagépet nem érintettem, és ez így jó.
Gátlásaimat levetkezve kibontakoztathattam lenyűgöző tehetségemet a lustaság és tökélelenség terén. Tanulmányi és szellemi szempontból az iskola nem jelentett feladatot, így volt időm életem egyik legkomolyabban reménytelen szerelmére, az egyetlen olyan leánnyal az iskolában, aki (rejtélyes okokból ugyan, de) szóba sem állt velem. Ezt úgy, hogy közben más leányok verekedtek értem (!). Akkor még csinos fiú voltam. Nagyszerű évek voltak ezek.
Egyetemre középsúlyosan szánalmas eredményeim miatt (108 pont) Szegedre kerültem, amit kifejezetten nem bántam meg. Szeged a világ köldöke, teljesen korrekt lakóhely, bájos zugokkal, infrastruktúrával és nőtöbbséggel. Itt a progmat szakra jártam, ami nem volt átütő siker. A prog résszel nem volt baj, mert bár programozni nem tudok, az E128-al eltöltött majdnem 10 év vésett annyi barázdát az agyamba hogy menjen. De mat... Átküzdöttem magamat 3 féléven, de a negyedik több nekifutásra sem sikerült, így az egyetem téma elhervadt. Más téren igen hasznos volt a dolog. Sok jóbarát, sok kaland & akció, igazi szerelem meg minden. Jelenlegi szakmámban is igen sokat tanultam, bár nem szervezett keretek között. Akkoriban indult el Magyarországon a web, és utat törtünk Dévényi Károly tanár úrral. Ó daliás idők!
Miután az egyetemről kivettettem a nagybetűs Élet viharai közé, munkát kellett találnom. Két évet lehúztam közalkalmazottként egy középiskolában mint pedellus (aka oktatástechnikus), majd egy rövid jogi kari affér után jelenlegi munkahelyemen kötöttem ki, ami szép & jó. Meg tök király.
Életem jelenleg középsúlyosan üres. Munka, szakmai sikerkék és cimboraság van, de jó barátaim már szinte mind Pöstön, nő meg sehol. Ennek mondjuk más oka is van, de ettől nem lesz jobb. Úgyhogy tessék nekem megírni e-mailban hogy milyen jó ez az oldal, és az majd fölvidít!