Figyelmeztetés: ez az írás csakis és szigorúan a saját véleményemet tartalmazza. A szereplők és valós intézmények/személyek közötti hasonlóság csak a véletlen műve.
Egy vidéki egyetem informatikai hivatalához futott be az ASVA, a film- és zeneforgalmazók legújabb erőszakszervezetének levele. Több részből áll, ezeket scanner híján egyelőre csak hozzávetőlegesen ismertetem.
Az első felvetéssel nem tudok vitatkozni. Lehet, hogy vonzza, lehet, hogy nem. Senki sem járkál „Én nemzetközi szerzői jogi bűnszövetkezet tagja vagyok” feliratú kitűzővel az egyetemen. Ha járkálna, sem lenne jogom és módom bármit tenni, ugyanis amíg el nem ítélik, addig pont olyan ember, mint én, nem nyomozhatok ellene, nem ellenőrizhetem.
A másodikról is nagyjából ennyit lehet mondani, igen, elkövetnek, minden évben van egy-két diák, akinek az előélete büntetettre változik, és emiatt abbahagyja az egyetemet. Továbbiakat lásd mint fent.
Az igazi móka a harmadik felvetéssel kezdődik. Elég jól el tudom képzelni a jelenetet, ahogy leparkol a cirill rendszámú Csajka/SMerci a kollégium előtt, fekete öltönyös, napszemüveges utasai felkocognak a W épület 345-ös szobájába, lecsapják a lófejet, és közlik Gipsz Jakab harmadéves gátőr szakos hallgatóval, hogy letölti a Star Wars legfrissebb epizódját, és kiírja 4 példányban, vagy Riskát, a tangazdaság legjobb tejelőjét baleset éri. Nevetséges. A nagy tömegű másolást gyárakban végzik, és ezek nem kollégiumi szobákban dübörögnek. Különben is, ilyenkor nem segít semmit a kollégista zaklatása, mert a lófejjel átmennek a következő szobába. Tessék elkapni a sötét fickókat a lófejjel. Ja, hogy kicsit bonyolultabb, mint többé-kevésbé ártatlan egyetemistákat zaklatni? Ez van, ez egy kemény világ.
A negyedik pont... Az eddig nyilvánosságot kapott esetek mindegyike kötődött inkompetenciához, eljárási hiányosságokhoz, szakmai tudatlansághoz is, úgyhogy azzal, hogy a felsőoktatáshoz is kötődik, megpróbálunk együttélni.
Hogy ne engedjük? Mi közünk hozzá? Az a diák felnőtt, jogait gyakorló állampolgár, szavazóképes, saját ügyeiről felelősséggel dönteni képes ember. Különben nem járhatna egyetemre! Ha ő kriminalizálódni akar, akkor kriminalizálódni fog, és akkor majd a Magyar Köztársaság erre hivatott szervei nyomozást indítanak ellene, elítélik, és végrehajtják az ítéletet. Sem az Egyetem, sem az ASVA nem erre hivatott szerve a Magyar Köztársaságnak, ezért, hacsak a nyomozó hatóságok nem fordulnak hozzájuk kérdésekkel, legfeljebb szemlélői lehetnek az eseményeknek. A diákok kriminalizálásának legegyszerűbb módja az, hogy bűnözőnek állítjuk be őket, törvényes eljárás és bizonyíték nélkül. Ezen mesterkedik most az ASVA, és ezt, természetesen, nem kívánja rajtuk kívül senki.
Hatodik felvetés... Csókolom, a mijét ne veszélyeztessük? Most lehanyatlok csöppet a padlóra, röhögés céljából fel-alá gördülni. Aztán az ellenőrzés nem veszélyezteti senki jó hírét – hacsak az ellenőrző balsiker esetén nem azt mondja, hogy „nem találtunk semmit”, hanem hogy „ezek a ravasz fehérgallérosok most túljártak az eszünkön, de legközelebb”. Készül ilyesmire az ASVA? Miért sejtem azt, hogy igen?
Úgyhogy az első levél után nem vette föl velük a kapcsolatot senki, és nem telepített semmit, hátha rájönnek, milyen butaságot írtak, és elfelejtik. Hát nem.
Ó. El vagyok ájulva. Két lehetőség van: mostantól vállalkozások is lehetnek állami hatóságok, hamarosan megalakul a Rendőrség Kft., és annak nyomoz majd, aki többet fizet. Vagy egy hanyatló iparág jogi mákonytól megszédült képviselői fenyegetnek képtelenségekkel, attól való félelmükben, hogy a megváltozott körülmények okán megszűnik az eddigi aranybányájuk. Nekem az utóbbi tűnik valószínűbbnek.
Mindenesetre, látván az ASVA makacsságát, az Egyetem nem hagyhatta szó nélkül a levelet, és az alábbi válasz született:
Tisztelt K A !
Érdeklődéssel olvastuk levelét egy nyomozati eljárást végző alapítványról. Úgy véljük, kezdeményezésük oly mértékben sérti a személyes adatok védelmét célzó törvényt, hogy a „Filmhalász” szoftver használata esetén az Egyetem oktatóitól és hallgatóitól várható fegyelmi eljárások, olykor perek lehetetlenné tennék működésünket.
Mindenesetre egyikünk sem jogász, ezért válaszomban inkább azt mutatnám meg, hogy emberileg és technikailag miért teljesíthetlen kérésük.
A három fő csoport, amelynek tagjai az általunk felépített és üzemeltetett hálózatot használják, a hallgatók, az oktatók és az adminsztratív vagy műszaki alkalmazottak, létszámuk csökkenő sorrendjében.
A hallgatók az egyetemen belül a hálózatot csak hallgatói kabinetekben érhetik el, ahol vagy az állandó felügyelet (oktatás alkalmával), vagy a lehetőségek erőteljes korlátozása akadályozza az illegális tartalmak eléréséhez szükséges nagy mennyiségű adat kezelését. A szabadon hozzáférhető kabinetek kis száma miatt sincs mód az önök által illegálisnak vélt cselekményekre, hiszen a hallgatóknak ritkán van 20-30 percnél több idejük ügyeik intézésére.
Hallgatóink internetes forgalmuk érdemi részét kollégiumi szobáikból, az ő pénzükből felépített és karbantartott hálózaton keresztül érik el. Az ehhez használt számítógépek a hallgatók tulajdonát képezik, a mi szempontunkból minden tekintetben magánterületnek számítanak, semmilyen módon nem telepíthetünk rájuk szoftvert.
Az oktatók helyzete más. Ők tudományos tevékenységet folytatnak az egyetemen, nem ritkán külföldi egyetemekkel, cégekkel folytatnak közös kutatásokat. Ezeknek tétje nem ritkán sok millió dollár, és jelentős részük bizalmas, az üzleti titkok védelmének érdekében, vagy a nem ellenőrzött eredmények nyilvánosságra hozatalától való tartózkodás miatt. Az ő forgalmuk ellenőrzésének már a felvetése is balladai méretű felzúdulást, és alighanem mindannyiunk munkaviszonyának gyors végét jelentené.
A dolgozók túlnyomó többsége szakértelem híjján nem vesz részt „illegális cselekményekben”. Idejüket amúgy is munkájuk tölti ki, és a számítógépeikre telepített szoftverekről szintén nem mi döntünk, hanem hivatali feletteseik. Azok a dolgozók pedig, akik rendelkeznek a szükséges ismeretekkel, inkább Ön mellett állnak, amennyire lehetőségük van erre.
Az ASVA „Filmhalász” szoftverének telepítésében még egy, tisztán technikai nehézség is felmerül. Egyetemünkön széles körben elterjedtek a szabad szoftverek és az UNIX jellegű operációs rendszerek. Márpedig, amennyire én tudom, a nevezetes szoftver csak a Microsoft Windows bizonyos verzióin működik.
Ennyi rossz hír után röviden ismertetném, mi az, amit megtehetünk, és meg is teszünk.
A terrorizmus elleni harc jegyében hozott rendelkezések lehetőségünkké és kötelességünké teszi bizonyos adatok, nevezetesen a külső és belső IP-címek közötti forgalom adatainak gyűjtését. Ezek elemzése már jogi lehetőségeink határait feszegetik, de rendszeresen kikeressük a legnagyobb forgalmú számítógépeket, és megvizsgáljuk a forgalom növekedésének okát. Nem egy alkalommal találtunk fizetős FTP szervereket, melyek ellen a Lake Success-i Egyezmény segítségével léphettünk föl, a hálózati kapcsolat megszüntetésével, és fegyelmi eljárás indításával.
Az egyetemünkön második éve zajlik egy szerverkonszolidációs folyamat. Ennek során a funkciók centralizálásával (például központi levelezés) 30-40 (a szám folyamatosan nő) kisebb, tanszéki vagy kari szervert számolhattunk föl. Ezek valóban veszélyt jelenthettek a szerzői joggal védett tartalmakra, legalább egy olyat találtunk, ahol az operációs rendszer biztonsági hiányosságait kihasználva, az üzemeltetők tudta nélkül működött úgynevezett „warez” szerver. Ez a folyamat fokozatosan szűkíti a „fehérgalléros bűnözők” lehetőségeit.
Remélem, e bűnözők elleni küzdelmük sikeres lesz a továbbiakban. Minden jót kívánva:
Nem tudom, hogy mit fog elküldeni az egyetem, gondolom, valami hasonlót.
A két rövid levélkéhez csatolva érkezett egy jogi állásfoglalás arról, hogy mennyire és hogyan felelős az intézményi vezető alkalmazottainak aljasságaiért. A vezérfonál érdekes, ámbár nekem, mint nem jogásznak, több sebből vérzőnek tűnik.
Az írás elejétől fogva próbálja összemosni az egyetemeket és a cégeket, magas szinten elfeledkezve arról, hogy ezek esetleg nem teljesen egyforma jogállású szervezetek, ezért felváltva nevezi intézménynek, cégnek és szervezetnek a zaklatás alanyát.
Szerintük a cég alkalmazottjai, ha erről külön rendelkezés nincs, akkor csakis és kizárólag munkaügyben használhatják a cég által előfizetett internetkapcsolatot. Tehát, ha galádságot művelnek, akkor a cég művelt galádságot, és a cégvezető felel. Ha pedig külön rendelkezés van, akkor ennek ára van, egyfajta juttatás, és költséget kell elszámolni, járulékot kell fizetni, papírmunka, és akkor természetesen nem felel a cégvezető.
Úgy gondolom, ennek a gondolatmenetnek az a célja, hogy a cégvezetők úgy gondolják, hogy a papírmunka, a börtön, vagy az alkalmazottaik utáni nyomozgatás hármasa az összes választási lehetőségük. Én, aki nem vagyok jogász, úgy vélem, hogy nem. Ráadásul egy egyetem nem cég. Az 1993. évi LXXX törvény, és a most készülő új felsőoktatási törvény sem jelez ilyen irányú felelősséget a rektoroknál, hiszen:
33. § (1) A felsőoktatási intézmény oktatói, tudományos kutatói, tudományos kutatói jogosultak, különösen […] b) a munkaköri feladataikból származó tudományos kutatási feladatok mellett a maguk választotta tudományos téma kutatására;
Ez lenne a kutatói szabadság, és ebbe a rektor nem szólhat bele érdemben. A hatóságok igen, de a rektor nem hatóság. Gondolom én.
Megszabadultunk a BSA-tól, jön a következő jogászbanda. Ugyanazokkal a durva eszközökkel, ugyanúgy a könnyű prédára lecsapva. És ez egész addig így lesz, amíg végleg el nem avulnak, és el nem tűnnek a piacról a kőkorszaki elképzeléseikkel. Addig várjunk türelemmel.